2012. február 13., hétfő

Heineken palack pályázat


 Heineken pályázatán palackkoncepciókat lehetett megtervezni. 
Vasárnap ki is állítják ezeket a WAMP dizájn vásáron a 
Millenárisban.




A holland sörmárka 2011 decemberében mutatta be azt a Limited Edition névre keresztelt multipack- sorozatot, amely négy egyedi grafikával ellátott alumínium palackot tartalmaz. A széria a dizájn eszközét segítségül hívva jeleníti meg a márka történetét: felidézi a legelső, ma már legendás üveget, bemutatja a múlt egy fontos állomását, elvezet a jelenbe, és a negyedik üveg az elképzelt jövőt vetít előre.
Ennek az üvegnek, a „The Future”-nek a megtervezésére a Heineken nemzetközi versenyt hirdetett, amelybe a tervezők egy Facebook-alkalmazás segítségével kapcsolódhattak be a világhálón keresztül. A verseny célja, hogy kapcsolatot teremtsen a világ különböző pontjain élő tehetségek között. A nyertest 2012 márciusában egy neves, a dizájn és a kultúra területén tevékenykedő szakmai zsűri választja majd ki. A győztes a 140 éves évfordulóra forgalomba kerülő ünnepi, limitált kiadású ajándékcsomagjában láthatja majd viszont alkotását, amely 2012 decemberétől kerül forgalomba szerte a világon.
A nemzetközi megmérettetéssel párhuzamosan, a Heineken és a WAMP közösen szervezett egy meghívásos pályázatot, amelynek keretében öt kreatív szakember kapott felkérést egyedi palackkoncepciók megalkotására. Így Hitka Viktória képzőművész, 
Nagypál Dorottya üvegtervező, Tomcsányi Dóri divattervező valamint Flanek Péter és Kiss Miklós grafikus kaptak lehetőséget arra, hogy megmutathassák, hogyan képzelik a jövőt Heineken módra.
A terveik alapján elkészülő majd két méter magas habkarton modellekkel február 12-én a WAMP dizájn vásáron találkozhat először a közönség.