2012. november 20., kedd

Az ÉV DIVATFODRÁSZA 2012 - Hortobágyi Kászon


A tavalyi tervek megvalósítása után a most már teljes létszámmal futó Close szalon vezetése egyre nagyobb felelősséggel, de emellett egyre nagyobb élvezettel jár.

A fotózások és forgatások mellett egyre több időt kell a szalon igazgatásával és fejlesztésével tölteni, de továbbra sem szeretne felhagyni eredeti szakmájával, így az egyensúly megtartására törekszik.

A Close második évfordulójára kiteljesedett egy olyan vízió amit két éve megálmodott.
Egy olyan modern de emellett  családias hangulatú fodrász szalon ahol tehetséges, ambiciózus fordászok méltó körülmények között dolgoznak és hosszú távra tervezhetnek. Bízik abban, hogy ez sokáig így is fog maradni!

















Mojzes Dóra

Mojzes Dóra kardigánját viseli Emika az új klipjében


A napokban jelent meg az énekesnő albumának első dalához, a 3 hours-hez készített videoklip, aminek magyar vonatkozása is van: magyar sminkes és fodrász dolgozott a forgatáson, Emika pedig Mojzes Dóra divattervező kardigánjában látható.
"A 2011/2012 -es ősz téli kollekciómból van benne egy csipkekardigán"  – mondta Mojzes Dóra a Velvetnek, hozzátéve, hogy a stylist, Sophie Rotas választotta ki a ruhadarabot Emikának. Ennek köszönhető, hogy a tervezőnő neve is szerepel a videó végén látható stáblistán, egyébként a neve elég jól mutat a Balenciaga, YSL és Raf Simons előtt.
7
A 25 éves, Bristolban született, Berlinben élő (amúgy cseh) énekesnő, Emika a kísérleti elektronika egyik új felfedezettje. (Ha nagyon be kell valahova sorolni műfajilag, akkor post-dubstepet mondanánk, de felfedezni zenéjében a kilencvenes évek triphopját, a már-már trentemolleri magasságokig felérő deep hangulatot és a berlini minimal techno vonalat is.) Az énekesnő októberben adta ki Emika című első albumát, amit a zenekritikusok 2011. egyik legjobb albumai közt tartják számon. Mojzes Dóra kardigánjában a második perctől látható Emika.

Palvin Barbara - Az Év Modellje 2012


A még csak 18 éves topmodell, Palvin Barbara, az Icon Model Management felfedezettje már számos hazai és nemzetközi sikert könyvelhet el karrierje során.

Az elmúlt két évben több mint 18 alkalommal szerepelt a Vogue nemzetközi kiadásaiban. Emellett számos alkalommal a Numero, Self Service, Dansk French és Harpers Bazaar oldalain is viszont láthattuk már.
Csak úgy mint tavaly, Barbara idén is a Chanel Whitening kozmetikai kampány, illetve a Calvin Klein Forbidden Euphoria és Cartier de Luna parfümkampányok arca is.
Idén az Armani Exchange 2012-es tavasz-nyári kampánya mellett Barbarával találkozhatunk majd az Armani 2012-es őszi, továbbá a Victoria's Secret-tel közös  2012-es Designer kollekció tavasz-nyári kampányaiban is.
A magyar topmodellek között elsőként, illetve nemzetközi szinten is legfiatalabbként Ő  lett a L'Oreal exlúzív nagykövete, amely csak idén 10 különálló L'Oreal kampányt jelent a fiatal modell számára.
Magyarországi elismerései között Barbara nagyon büksze a 2011-ben elnyert Fashion Awards első helyezettjének járó dijára, csakúgy mint a Glamour által szervezett Women of the Year gála 2011-es és 2012-es legjobb modelljének járó díjaira.

Barbara a modellkedésen kívül szinészi ambíciójinak is eleget tesz, mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint hogy hivatalos résztvevője az idén megrendezésre kerülő Cannes-i filmfesztiválnak.






























2012. június 19., kedd

Ebergényi Réka Topmodell babát vár

Ebergényi Réka mindent elért már, amit a divatszakmában érdemes: Az ÉV MODELLJE 2004 szerepelt a Victoria’s Secret kifutóján, olyan világmárkák kampányarca volt, mint a Lancome, az Armani, az Emanuel Ungaro, a Replay, a Rolex, és a sort még hosszan folytathatnánk.