2011. május 27., péntek

A Divatszakma legjobbjai 2011-ben




Az immár megszokottá vált helyszínre (Symbolba) ezúttal szép lassan gyülekeztek a meghívottak és a sajtó képviselői, a várakozás idejét a baráti hangulatú beszélgetések határozták meg, az egyes (szakmai)csoportosulások elkülönülésével, melyekben hála az idén is meghirdetésre került pályázatnak számos még tanulmányait folytató fiatal divattervező jelöltre is fel lehetett figyelni, esetenként saját (egyedi) kollekciójukban megjelenve, a szakma krémjének hagyományoknak megfelelően különlegesen válogatott viseleteivel egyetemben.



Ezúttal a műsorvezető mellé a tavalyi év egyik kategória győztesét: Kockát is felkérték a konferansziénak, aki tündökölt új szerepkörében, magával ragadó, lendületes stílusával, bennfentes ismereteivel új meghatározó színt adott a gálának, a feladatköréhez tökéletesen illeszkedő fekete keretes szemüvegben.



„A legtöbb férfiaknak szánt terméket is nőkkel reklámozzák.”- foglalta össze rövid köszöntőjében az est fővédnöke, Balassa Gábor - az újonnan meghirdetésre került kategória: az év férfi modellje kapcsán - személyes tapasztalatait, egyúttal a szakma speciális nehézségeit, és a kérdés vonatkozásában a magyarországi rendkívül egyenlőtlen viszonyulást jelentős eltolódást mutatva a nők javára, kitekintésében utalt a nemzetközi helyzetre is, a világ nagy divatközpontjaiban megfigyelt tendenciákkal. 

Az első kiosztásra ítélt kategóriában, az év legjobb női modellje címet a nemzetközileg is az egyik legismertebb különleges szépségéről és természetességéről híres 17 évével már veteránnak számító magyar modell – aki az ebben az évben már megkapta a Glamour Woman of the Year 2011 legjobb modelljének járó címet is - Palvin Barbara (ICON Models) nyerte el, rövid beszédben köszönve meg a hazai divatszakma elismerését.



legjobb férfimodell kategóriában, elsőként a Gála történetében Szabó Csabának (Art Models) ítélték a szobrot, aki hasonlóan az előtte szólóhoz„köszöni mindenkinek, aki rá szavazott” formulával vette át a díjjal járó ajándékok sorát Anry Soós Évától, a Joy magazin főszerkesztőjétől.  Öt éve tartó pályája során nem csak a magyar tervezők (pl.: Nubu, Anna Amélie, Abodi Dóra) kedvelt férfikaraktereként szerepelt, hanem több nemzetközi kampányban is bizonyított, így a teljesség igénye nélkül megjelent a londoni Tie Rack és a milánói Braddock fotósorozataiban is. 



Bakos Piroska EU soros elnökség szóvivője, - aki ezen minőségében minden hivatalos rendezvényen a magyarországi elnökségi periódus idején egy-egy magyar tervező ruháját viselve - került felkérésre az Év fiatal divattervezőjének ítélt díj átadására, amelyet ezúttal Benus Dani által benyújtott pályamunkák nyerték el, a - korábbi díjazottakból és fővédnökökből - külön felállított szakmai zsűri döntése értelmében. Nyilatkozatában hangsúlyozta a díj ösztönző tényezőként való megjelenését pályájában, hogy tovább folytassa megkezdett szakmai tevékenységét, amely korábbi nyilatkozatát idézve:„számára munkái az önkifejezés eszközei, maga a tervezés, alkotás pedig a legnagyobb öröm”,  emellett kitért köszöntőjében mindazokra a magyar divatéletben, akik szaktudásukkal ösztönözték és formálták a tervezői kibontakozását, Szegedi Katát elsőként említve, többek kíséretében. 2010-es férfikollekciójában, korábbi munkáival ellentétben a klasszikus szabászat alapjaihoz nyúlt vissza, ezáltal született ruhái a letisztultságot, a könnyedséget és hordhatóságot ötvözték magukban.



Kovalcsik Natasa Lancome sminkmestereként, és a Fashion Video Fesztivál hivatalos sminkeseként, a legfontosabb irányelvének a kísérletezést és a harmóniára törekvést tartva – a divatsminkes kategória győzteseként a Cosmopolitan főszerkesztőjétől, Sabján Johannától vehette át az elismerést, külön köszönetet mondva mesterének Tombor Saroltának, majd a folytatásban a díj személyes fontosságát emelete ki a pályatársaival való közös alkotás során, a következő szavakkal: „ez a díj azt jelenti nekem, hogy szerettek velem dolgozni és én is szeretek veletek dolgozni.”



Az év divatfodrásza Hortobágyi Kászon lett, aki tavaly nyitotta meg Closenevű szalonját, amely mostanra széles körben ismert brandé vált, ahol fiatal generáció új tehetséges és kísérletező kedvű tagjai dolgozhattak együtt, munkáikkal mára már jelen vannak a divatfotózások mellett a reklámiparban és divatbemutatókon is. Az elismerést átvéve Lami Júliától -az Elle magazin főszerkesztő helyettesétől –megköszönte mindenki támogatását, külön megemlítve a pályáján Őt elindító Szabó Ádámot.  



Ezt követően Király Viktor zenei betéte szakította meg rövid időre a díjátadó menetét, felüdülést hozva a várakozás izgalmaiban megfáradt hallgatóságnak és egyúttal elnyújtva a „meglepetés erejét” az egyik kiemelt kategória az év stylistja cím kihirdetése előtt, amelyet 2011-ben is a tavalyi kategória győztes, - a TV-s projekjei révén a nagyközönség köreiben is ismert és szintén nagy népszerűségnek örvendő, -  Lakatos Márk 



vihetett haza, aki saját bevallása szerint egy emlékezetes botránnyal szerette volna még exkluzívabbá tenni az estét, fokozva a hangulatot, azonban értesülve Kocka új szerepvállalásáról, hagyta őt érvényesülni a díjkiosztó során, aki valóban lubickolt a lehetőség adta keretekben, számos kedves apróságot mesélve főként a díjazottak pályakezdésének emlékezetes pillanatait megidézve.  



Az év Divatfotósa címet ezúttal Zsólyomi Norbert érdemelte ki, a 4 éve kezdett szakmai pályafutásával, melynek során a legnagyobb divatmagazinokban  - a teljesség igénye nélkül: Elle, Glamour, InStyle, Cosmopolitan, Joy, Marie Claire, The Room - jelentek meg munkái, melyek megkomponálásával a legfőbb célja -  egy korábbi nyilatkozatában megjelentek alapján, - hogy kreatív ötleteivel olyan képek szülessenek, melyek elgondolkodtatják, esetleg  akár megbotránkoztatják, azonban mindenképp érzelmi megnyilvánulásra késztetik a nézőket.



Az est fénypontjaként és lezárásaként Mojzes Dóra vehette át az idén a legjobb divattervezőnek járó FAH szobrot, aki önálló márkájának megszületése óta számos külföldi lapban is bemutatkozott (Faces, Zink, Neo2), emellett munkáit ismertették legelismertebb divatfórumokon is. 2010 -ben elnyerte a Fashion Video Festiválon második díját Viszlay Márkkal készített videójával. Legújabb, 2011 -es tavasz-nyári kollekciójában új, színesebb oldaláról mutatkozott be, amellett, hogy immár a védjegyének számító nőiesség kihangsúlyozása továbbra is meghatározó elem maradt munkásságában.


Fashion Awards Fotók 2011 Május 26














Fashion Awards Hungary Modell Győztesek 2011

AZ ÉV NŐI Modellje : PALVIN BARBARA - ICON MODELMANAGEMENT



A 17 éves Palvin Barbara az Icon Model Management felfedezettje. Karrierjét mindössze 13 évesen kezdte, és mára nyugodtan mondhatjuk, hogy meghódította a divatvilágot.  Szerepelt a legjelentősebb divatmagazinok oldalain és neves divatházak kifutóin. Néhány munkája a teljesség igénye nélkül: French Vogue, Vogue Italia, Vogue UK, Numero, W magazine Self Service, French Magazin, Prada, Miu Miu, Chanel, Ungaro, Louis Vuitton, Giles, Vivien Westwood. Olyan fotósokkal dolgozhatott, mint Steven Meisel, Peter Lindbergh és Camilla Akrans. Idén Barbarát választották a Chanel Cosmetic és Cartier parfüm arcának, valamint elnyerte a Glamour Woman of the Year 2011 legjobb modelljének járó címet. Sikerének kulcsa természetességében és különleges szépségében rejlik, ami párosul fantasztikus személyiségével és munkabírásával. Barbara későbbi tervei között egyebek mellett az is szerepel, hogy színésznőkent is kipróbálja magát.





AZ ÉV FÉRFI MODELLJE : SZABÓ CSABA - ART MODELS

Csaba 5 éve modellkedik. Az Art Models ügynökség reprezentálja itthon és külföldön egyaránt. Karierrje során bejárta már Ázsiát, és többEurópai országban is megfordult. 
Egyik legkedveltebb férfikaraktere amagyar tervezőknek és stylistoknak, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Nubu kampánya, az itthoni Gant fotósorozata,valamint Anna Amélie-vel és Abodi Dórával való közös munkája. 
Csabát olyan
nemzetközi kampányokban is láthattuk már,
mint a londoni Tie Rack és a milánói Braddock. 
Szerepelt a legnevesebb magazinokban is,  mint például: Cosmopolitan, Elle Men, The
Room vagy a külföldi Men, illetve a Fashion Weekly.





2011. május 24., kedd

Fashion Awards 2011


VIII. Fashion Awards Hungary 2011
                                                                 



Hazánkban először 2004 elején került megrendezésre a Fashion Awards Hungary - Divat Díjkiosztó Gála. Célja az volt, hogy itthon is hagyományt teremtsen ennek az Európa- szerte  már rangos díjnak, amely a divatszakmában dolgozó legtehetségesebb emberek munkáját hivatott elismerni. 

A gálán a díjat és az azzal járó szobrot és elismerést az a tehetség
kapta, akit a divatélet vezető szakemberei a hozzájuk eljuttatott
szavazólapok visszaküldésével a legtöbbször jelöltek, vagyis őt találtak
a legjobbnak az elmúlt évben az adott területen.
A magyar táncművészek, színészek, zenészek és sportolók
 már több éve rendelkeznek hasonló díjjal.
A gála nagy sikere és a pozitív sajtóvisszhang
bebizonyította, hogy hazai divatszakma is megérett
 egy ilyen típusú megmérettetésre.

A kedvező fogadtatásnak köszönhetően 2004, 2005 és 2006, 2007, 2008, 2009, 2010 tavaszán már egy rangosabb, nagyobb szabású díjátadót rendezhettünk.
A Fashon Awards Hungary hosszú távú célja, hogy a nyertesek nagyobb ismertségre
tegyenek szert itthon és külföldön, a szakmában és a nagyközönség előtt is, amely ösztönző és lendületet adó hatással lehet az egész hazai divatszakma jövőjére.
A díjkiosztó létrehozásán több éve dolgozó alapító tagok, a Fashion Awards Team régóta
dédelgetett álma valósult meg a rendezvényekkel. Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva már  elkezdődtek a 2011. évi Fashion Awards Hungary szervezési munkálatai, amely
immár a 8. Divatgála.
Az esemeny kulonlegessege, hogy korabbi evektol elteroen, a gala torteneteben iden eloszor nyolc dij kerul kiosztasra. Ugyanis 2011-ben eloszor kerul kiosztasra az Ev Ferfi Modellje Dij.

Az idei gála helyszíne: Symbol Budapest
Időpontja: 2011.05.26.
A gala fővédnöke: Balassa Gabor
Fellépő sztárvendég:  Király Viktor
Műsorvezetők: Koczka és Miller Attila





A 2011-es Fashion Awards Divat Díjkiosztó Gála jelöltjei:

 1. Az Év Modellje:
AZ  Év Női modellje: Palvin Barbara –ICON Models, Vanessa-Attractive Models, Srej Zsófi-ICON Models
A díjat átadja: Bujdosó Bianka és Csomák Melinda, Ourfashion Blog magazin főszerkesztője
Az Év Férfi Modellje: Veréb Viktor-Art Models, Szabó Csaba-Art Models, Fehér Balázs
A díjat átadja: Anry Soós Éva a Joy magazin főszerkesztője

2. Az Év Fiatal Divattervezője: KEEP Showroom, Benus Dani, Giorgia Fonyodi
A díjat átadja: Bakos Piroska a magyar EU-elnökség hazai szóvivője és  Burger Andrea a STYLE.HU   magazin főszerkesztője



3. Az Év Divatsminkese: Véger Ibolya Fibi, Kovalik Natasa, Fazekas Richárd
A díjat átadja: Sabján Johanna a Cosmopolitan főszerkesztője
4. Az Év Divatfodrásza: Koczka-Outsiderhair, Barsi Balázs – SACO, Hortobágyi Kászon-Close
A díjat átadja: Lami Júlia az Elle magazin főszerkesztő helyettese



5. Az Év Stylistja: Haberland Attila, Igor Deseatnikov, Lakatos Márk
A díjat átadja:  Gojke Nóra a WoWmagazin.hu főszerkesztője

6. Év Divatfotósa: Viszlay Márk, Zsólyomi Norbert, Baráti Vince
A díjat átadja: Vanicsek Gábor Budapest Backstage főszerkesztője



7. Az Év Divattervezője: Abodi Dóra, Mojzes Dóra, Tóth Bori
A díjat átadja:Margaret Ann Dowling a Marquard Média ügyvezető igazgatója