Fashion Awards Hungary a hazai divatvilág legrangosabb díjátadója ahol minden évben a szakma által megszavazott legjobb szakemberek elismerésben részesülnek. www.fashionawards.hu
2010. december 16., csütörtök
2010. december 6., hétfő
Enikő Mihalik Sexy TopModel from Hungary
2010. november 12., péntek
ANNAEVA Beteljesült Vágyak
Idén megnyertétek a Fashion Awards Hungary Az Év Fiatal Divattervezője díját. A legutóbbi aktualitás veletek kapcsolatban a Marie Claire Fashion Days, amelyen először mutatkozhattatok be. Milyen érzés volt, hogy felkértek benneteket?
Éva: Természetesen nagyon jól esett, hogy felkértek. Engem ez egy kicsit meglepetésként is ért. Annát nem, ő mindig sokkal magabiztosabban áll ezekhez a dolgokhoz.
Anna: Azt tudni kell, hogy azelőtt kértek fel bennünket, hogy megnyertük a díjat – számomra inkább ez volt meglepő, így utólag. Tavaly nézőként voltunk a bemutatón, amikor Éva odasúgta nekem, hogy milyen jó lenne, ha jövőre bennünket is felkérnének. Ez egy nagy, közös vágyunk volt; a legközelebbi cél, amit szerettünk volna elérni.
Mit jelent ott lenni a MCFD-n?
Anna: A Marie Claire által felkért tervezői gárda az Magyarországon, akik közé mi is szeretnénk tartozni. Az egy szint, egyfajta minőség és szakmailag elismerés.
Hiányzik egy teljesen független, de magas színvonalú divathét Magyarországról?
Anna: Hiányzik, persze.
Éva: Attól függ, mit jelent az, hogy teljesen független. A világon mindenhol úgy van, hogy támogatják a divatheteket. Nem feltétlenül divatlapok, gondolj csak a Mercedes-Benz Fashion Week-re. A Marie Claire felvállalta, hogy létrehoz egyet, amely eddig valóban hiánycikk volt itthon.
Az egyik vágyatok ezek szerint teljesült. Mi az, ami most a szemetek előtt lebeg?
Anna: Nagyon sok minden van, amit szeretnénk elérni, de kis lépésekben haladunk. Az első a showroom, amit már régóta szeretnénk megnyitni, de mindig közbejött valami. Minden megvan hozzá, de még tart a felújítás, így egyelőre nem tudunk beköltözni. A távlati célunk pedig az, hogy terjeszkedjünk külföldre. De általában azok a terveink, mint minden fiatal tervezőnek Magyarországon.
Sokszor és sokfelől hallani, hogy nagyon sok fiatal, tehetséges tervező van az országban. Mi az, amitől mégis kiugró lehet valaki?
Anna: Ez azért nehéz kérdés, mert a tehetség mellett az is számít, hogy ki és hogyan menedzseli a márkáját. Egyébként a Krea, ahol idén diplomáztunk, nagyon jó ebben, mert ők külön oktatják, hogy mit kell csinálni, miután kikerültél az iskolából.
Éva: Nagyon sok fiatal és tehetséges divattervező volt, van Magyarországon, akiknek a nevét soha nem is hallottuk. Manapság oda kell figyelni a marketingre, és mi is próbálunk így működni.
Tovább a teljes ciikhez
2010. október 31., vasárnap
Digital Strategies for Luxury Brands
2010. október 23., szombat
BEAUTY FORUM - Beauty Hair & Spa 2010
2010. november 6-7., SYMA Rendezvényközpont kozmetika, fodrászat, műköröm, kéz-lábápolás, szolárium
Bemutatót Tart az idei év Fashion Awards győztese Koczka - Outsiderhair
2010. október 21., csütörtök
Symbol Budapest - Gasztronómiai, Szórakoztató és Kulturális Központ
- Google Eszköztárral küldve"
2010. október 10., vasárnap
Viszlay Márk Kiállítása Az Év divatfotósa 2010
A hangulatról a Pop and Roll gondoskodik, bemelegítésnek néhány fotó hajtás után...
Read more: http://designpumpa.blog.hu/2010/10/08/kiallitas_mark_viszlay_why_not#ixzz11yX1g0Mk
Iskola: "Prater..., bár valamire az is jó volt! Buli 2 évig!"
"Asszisztensként dolgoztam 4 évig Tombor Zoltán ( www.tombor.com ) divatfotós mellett, de amióta Zoltán Milánóba költözött, mint szabadúszó fényképész dolgozom tovább. Itthoni munkáiban azonban továbbra is rendszeresen részt veszek. Ő a Mester!!!!! Jobbat nem is kívánhattam volna!!!!
Amúgy szakács szerettem volna lenni, de nem vonzott az ipari konyha, sebésznek meg nem vagyok jó, remeg a kezem es rövidlátó vagyok, ja meg színtévesztő!!!! Egyértelmű volt a fotó!"
A szakma hátrányai:
"Kérdezd attól, aki nem szereti! Na jó, talán az, hogy rohadt drága hozzá minden!!! Egy darab vászon a röltexben 300 forint, ha ráírod, hogy Lastolite rögtön 30 ezer lesz alaphangon!!!!"
Legkedvesebb munkák:
"Az a fotózás, amelyiken az asszisztensi állást kaptam a Tombortól! Ott kezdődött minden!!! ( Mindenre emlékszem: Cosmo, Eli, Gepárd, Kitty, Filmgyár, hideg.. )
Köszönöm Zoli, hálám a sírig!!!!!! Es azon is túl!!
Esetleg még a legelső modellversenyemen, amikor kipakoltam a filmgyár fél lámparaktárát, háromszor fordultam, amikor realizáltam, hogy a Dobos kezében egy mini kamera van, a Pitrollfy meg egy százas izzóval világít!
Vagy a tavalyi Playboy Exclusive editorial Lakatos Márkkal életem egyik legszebb munkája, aminek ráadásul úgy indultam neki, mint a modellversenynek anno, lesz, ami lesz alapon!!!!
De amúgy mindegyikre szívesen emlékszem, hisz ahogy Eli Van Poeyer mondaná, „I love my job...”
Jaj, ki ne hagyjam az első közös munkámat a drága barátnőmmel! (megölne, ha megtenném! Ugye, drága Anita?)
Ezúton is szeretném megköszönni a támogatást azoknak, akik lehetőséget adtak, hogy dolgozhassak nekik és azoknak, akik velem dolgoztak és segitették a munkámat!!!! Kitartás srácok, még pár évtized és megtanulok fotózni!!!!"
Álommunka:
"Álmokat gyártunk, hadd legyen nekem is, de elmondani nem jó...."
Tanács a kezdőknek:
"Próbálgassa magát a fényképezés számos területén! Találja meg azt, ami igazán érdekli! Legyen ez akár tárgy, portré, riport, természet, vagy akár a divat! Második körben keressen fel fotósokat, s ha lehet, álljon be melléjük dolgozni! Egy mesternél jobb kezdet semmi sem lehet!"
Fontosabb munkák:
"Munkáim jelentek meg többek között a Beau Monde, a Nők Lapja Évszakok, a Maxima, a Europe Nouvelle (ez egy 13 országban megjelenő francia havilap), Elle, az amerikai Elle, Elle Dekor, a The Room, Joy, Joy Celebrity, Glamour, Marie Claire, Stílus, Éva, Playboy, Playboy Exclusive, Nők Lapja Esküvő , Fashion Street, Pep magazinok oldalain.
Fényképeztem Náray, Nanushka, USE, Persona és Katti Zoób showkat, Zsidró és L’Oreal trendshowkat, illetve a 2004-es, Cseh Annamária védnökségével rendezett Veet Szupermodell, illetve a 2007-es es 2008-as Elite Model Look verseny egyik felkért fényképésze voltam.
Dologozom zenészeknek, jelent meg cd borítóm Létray Ákos és Zentai Márk művészeknek. Stahl Judit személyi archívumába isfényképeztem.
Borkönyvet készítettem Pálffy Istvánnak.
Dolgoztam a Tóth Team moto gp csapatának, a Bmracing-nek, a Muzzaik production zenei kiadónak, a Warner Music-nak a Vespa Magyarország Kft. –nek,a Félemelet fodrászatnak, a Hairclubnak, a Kulinária kiadónak és a Mazars magyarországi irodájának. Reklámanyagot készítettem a Leroy étteremláncnak, az Up-production-nak , a Schmuck ékszerhálózatnak, a Schwarzkopfnak, az EastSide fodrászatnak.
Kampányt készítettem divatcégeknek, köztük a 4you-nak, a Scotch and Soda-nak, a Blend of America-nak, a Personanak és a Yellow Cab-nek. Dolgoztam az Est médiának (köztük a 2006-os Est.hu országos kampánysorozat), és az Euromédiának. Munkatársa voltam a Zia.hu internetes magazinnak. Ezen kívül bedolgozom az Artmafia londoni magyar produkciós cégnek, a Kreatív Art-nak és a Vpmediának. Rendszeresen dolgozom Nanushkaval, Je Suis Belle-el, csinaltam lookbookot a Use-nak.
Rendszeresen dolgozom a Visage Managementnek, az Attractive modell ügynökségnek es a Facenek."
2010. augusztus 20., péntek
Elhunyt Lovász Sándor a Divatszakma legjobb rendezvényfotósa
2010. augusztus 4., szerda
Mihalik Enikő News
Mihalik Enikő úgy táncol, ahogy nyomjuk
Mihalik Enikő és a divatot elég szokatlanul megközelítő Show Studioközös munkájának az eredménye egy játék, amiben harminc másodperces videókat készíthetünk Mihalik Enikőről, aki kedvünkre táncol különféle zenékre. Itt például Enikő azt táncolja el, hogy tejben, vajban.
2010. június 28., hétfő
2010. június 22., kedd
2010. június 20., vasárnap
2010. június 6., vasárnap
2010. június 1., kedd
FASHION AWARDS HUNGARY 2004 2010
2010. május 31., hétfő
2010. május 29., szombat
2010. május 27., csütörtök
Fashion Awards Hungary 2010
FASHION AWARDS HUNGARY 2010
SAJTÓ Információk
Azért FONTOS kiemelni, mert az immár 2. éve tartó válság ellenére sikerült létrehozni ezt az eseményt! Ezúton is köszönjük a támogatást, és bátorítást és a szakmabelieknek a sok szavazatot, amelyek nélkül ez a Gála nem jöhetett volna létre.
Ahogy visszaemlékszünk a hazai „Divat-Oszkár” elmúlt 7 évére, látjuk, érezzük az igényt, miszerint szükség van arra, hogy legyen egy ilyen elismerés. Sok pozitív visszajelzést kaptunk a szakmabeliektől, a nyertesektől, és tapasztaljuk, hogy egyre fontosabb értéket képvisel ez a díj.
Idén Rendhagyó módon három újdonságot vezettek be a szervezők:
Idén először készült el egy olyan kiadvány a CANON támogatásával, amely tartalmazza a Fashion Awards Hungary Divat díjkiosztó Gála elmúlt 7 évét, benne az idei jelöltekkel is.
Szintén először, a fiatal divattervező kategóriában nem szavazni, hanem pályázni kellett. A beérkezett 20 pályázatból a 3 legjobbat emelte ki a Zsűri, amely a korábbi győztesekből, fővédnökökből és divatlapok főszerkesztőiből állt össze.
A gála után egy Thomas Sabo by le Flash Aréna Pláza divat-ékszer Performance-ra várjuk a kedves résztvevőket, mely után egy fergeteges after parti veszi kezdetét a felső szinten a Symbol gardenben!
Az After Partit megelőzően, kihirdetjük a szavazók között kisorsolt szerencsés nyertes nevét, aki egy a CANON által felajánlott digitális fényképezőgép boldog tulajdonosa lesz.
Térjünk is vissza Fashion Awards Hungary díjátadására. Minden kategóriában egy szakmabelire lehetett voksolni, akit - az elmúlt év teljesítménye alapján - leginkább érdemesnek tartottak rá, hogy a legjobbnak nevezzünk.
A 7 kategóriát mindenki ismeri, az este folyamán a 3 legtöbb szavazatot kapott jelölt kerül bemutatásra. Mielőtt nekivágnánk, szeretném felkérni az idei év fővédnökét.
VII. Fashion Awards Hungary 2010
2010.05.26. Symbol Budapest 20.30h
A Gála Fővédnöke: Sipos Zita mestersminkes
Hivatalos After Party Symbol Garden 22.00 h
Thomas Sabo by Le Flash
presented
FASHION AWARDS PERFORMANCE
Szegedi Kata, Konsánszky Dóra, Fonyódi Györgyi
Stylist: Hettich Dóra - Werkakadémia
Roxy DJ: KARMATRONIC
A Gála Főtámogatója: Thomas Sabo by Le Flash – Aréna Pláza
FASHION AWARDS HUNGARY 2010 Győztesei
Az Év Modellje: Mihalik Enikő - Visage Management
A díjat átadja: Liptai Lívia az ELLE magazin Főszerkesztője
Enikő 1987-ben született, Békéscsabán él.
Modellkarrierje az Elite Model Look 2002-es versenyén indult, amelyet meg is nyert.
2005 óta a Visage Management modellje.
Karrierjében a legnagyobb áttörést a 2008-as milánói Fashionweeken érte el, ott annyira tetszett a Gucci
tulajdonosainak, hogy kiválasztották a 2009-es Gucci világkampányára.
A kampányt tavaly áprilisban fotózta Mallorca-n, többek között együtt dolgozott a topmodell Lily Donaldson-nal is.
Enikő rengeteg felkérést kap, emiatt nagyon sokat utazik. Jelenleg New York-ban él.
Az Év Fiatal Divattervezője Pályázat: ANNAEVA
A díjat átadja:Maróy Krisztina a Glamour magazin Főszerkesztője
A KREA Kortárs Művészeti Iskola diplomázó hallgatói vagyunk. Az ANNAEVA márkát harmadévesen alapítottuk. Első, nagy sikerű, debütáló divatbemutatón
k a Múzeumok Éjszakáján a Szépművészeti Múzeumban megrendezett divatbemutató volt, a KREA szervezésében. Azóta folyamatosan szerepelünk kiállításokon, divatbemutatókon valamint online és nyomtatott sajtóban.
Stylistok rendszeresen használják ruháinkat női magazinokban, kreatív munkákhoz, videoklipekhez. fotózáshoz .
Az ANNAEVA a modern, kozmopolita nő öltöztetője. A hétköznapi városi utcai és alkalmi viseleteket a színek és anyagok finom kontrasztja jellemzi.
Mestereink a USE tagjai: Godena-Juhász Attila és Tóth
András, akiknek sokat köszönhetünk stílusunk megfogalmazásában.
Következő megjelenésünk a 2010-11-es őszi-téli kollekció bemutatása lesz június 18-án a Krea bemutatón a West Balkánban.
Az Év Divatsminkese Kiss Csilla
A díjat átadja: Sipos Zita mestersminkes a Gála Fővédnöke
Az utóbbi egy évben a hazai női magazinokban rendszeresen sminkelt, úgy mint a Glamor, Marie Clair vagy az Elle, valamint reklámkampányokban is dolgozott . A munka mellett szabadidejében egy kreatív kis csapattal, Papp Évivel, Shneider Zoltánnal és Gönczi Andreával, saját részükre fotóznak, amelyek inspirálják munkája során. Leginkább a natúr sminket kedveli a legjobban, ez jelenti számára a legnagyobb kihívást csak úgy, mint a férfiak sminkelése!
Az Év Divatfodrásza: Koczka
A díjat átadja: Szűcs Péter a Marie Claire vezető szerkesztője
Lehetne ez egy olyan 'riport', mint az összes többi és elmondhatnám, hogy ki vagyok? Hogy hívnak? Miért ezt a nevet használom? Mik a céljaim? Mi motivált? Miért választottam ezt a szakmát? És hogy mit tanácsolok a fiataloknak?
De ehhez egyáltalán nincs kedvem. Nem akarom, hogy azért legyek szimpatikus valakinek, mert például országos bajnok lettem és nem akarom, hogy azért jöjjön el hozzám valaki, mert letettem a mestervizsgát, vagy mert valamelyik tehetségkutató verseny fodrásza voltam. Azt szeretném, ha munkám beszélne helyettem és nem az ezzel elért eredményeim.
Mindannyian tudjuk egy verseny győzelem szubjektív dolog. Azért mert megnyersz egy versenyt nem biztos, hogy a tiéd volt a legjobb és az sem biztos, hogy ha mestervizsgád van, bármilyen hajat eltudsz készíteni.
Ezek az eredmények semmire sem adnak garanciát. A szív, a lélek, a szakmai alázat. Ezek a biztosítékok, arra hogy mi kerül ki a kezeidből!
Én ezeket tartom szem előtt, sőt mondhatnám azt is, hogy eredendően ez jön belőlem.
Az Év Stylistja: Lakatos Márk
A díjat átadja: Osvárt Judit a FLAIR magazin Főszerkesztője
Lakatos Márk karrierjét a Katti Zoób divatháznál kezdte. Országos ismertséget a TV2 Megasztár szériája kapcsán szerzett. 2004-ben az első Fashion Awards gálán elnyerte az év stylistja díját. Show rendezőként és stylistként olyan világcégekkel dolgozott együtt, mint a Wella Professionals, Volkswagen, Davidoff, a Pirelli és még sokan mások. 2005 óta Ladányi Andrea koreográfus jelmeztervező stylistja, akivel 2009-ben a Cabaret című musicel előadásában dolgozott. Megalakulása óta szakmai gyakorlat vezetőként részt vezs a Werk Akadémia stylist képzésében. 2010-ben koordinálta a 20 Ruha Európának című spanyol-belga-magyar divat és irodalmi kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeumban. 2009 óta a Viasat3 csatorna Szeretem a testem című műsorát vezeti.
Lakatos Márk szereti az izgalmas kihívásokkal teli projekteket, amelyekből az idei évre is tartogat néhányat...
Az Év Divatfotósa: Viszlay Márk
A díjat átadja: Tóth Ali a The Room magazin Főszerkesztője
Már középiskola óta érdekli a fotózás, igaz, eredetileg szakácsnak készült. Sok éven keresztül, mestere, Tombor Zoltán mellett dolgozott asszisztensként. Rengeteget köszönhet neki, a mai napig Ő az első számú lektora, bírája!
A fotózásban szeret kísérletezni, főleg a technikákkal, melyeket a hangulat javára fordít, valamint
új dolgokat kipróbálni. Habár próbálkozott más területen is, soha nem gondolkodott másban, csak a divatfotózásban. Szereti, hogy maga alakíthatja a dolgokat, építheti fel a képeit, a vele járó csapatmunkát, és nem utolsó sorban sok kreatív ember közös munkájáért felel, amikor lenyomja a fényképezőgép gombját! Képei számos magyar magazinban jelentek meg és köszöntek vissza lemezboritokról és plakátokról! Sok tervezővel dolg
ozik együtt, valamint publikált több külföldi magazinban is, köztük a New York-i Chaosban, az olasz Donna-ban és az amerikai Elle-ben is! Jelenlegi tervei között szerepel egy kiállítási anyag elkészítése is.
Az Év Divattervezője: Abodi Dóra
A díjat átadja: Kiss Szilárd a Cosmopolitan vezető divatszerkesztője
Tavaly diplomázott a budapesti Mod'Art international francia művészeti és divatakadémián, saját brandjét 2009 februárjában indította Dora Abodi név alatt. Az első legfontosabb eredmény a 2009 szeptemberi NY-i Nolcha divathétre történő meghívás, majd az azon való részvétel volt, amelyet NY-i fotózás, megrendelések, számtalan sajtómegjelenés és a szakma nagyon pozitív fogadtatása kísért. Ezt követően 2010 telén ismét NY-ban prezentálta
legújabb kollekcióit, amellyel a düsseldorfi Design am Rhein nemzetközi divattervező versenyt is megnyerte és további lehetőséget a düsseldorfi és moszkvai divatvásárokon való részvételre két szezonon keresztül. Mindeközben a brand a hazai és nemzetközi sajtóban is folyamatosan jelen van (pl. Glamour, Instyle, Cosmopolitan, Maxima, Elite, flair, Eva, olasz PIG, spanyol H magazin es Fuxyz, német Groove, francia Paris LA stb) és külföldön is kaphatóak a ruhák, táskák, kiegészítők.
A Dora Abodi brand egy kifinomultan extravagáns kortárs luxus pret-a-porter márka, amely folymatosan reagál a világ változásaira, számtalan művészeti ágazatból inspirálódik (film, zene, építészet, képregény, irodalom stb) és maga a brand is szezonról szezonra megújul, fejlődik.
A Gála támogatói: Thomas Sabo by LE FLASH,
Zone Club, Canon, Roxy Rádió, ELLE, RÉMY MARTIN, Hotel Caramell Bükfürdő, Symbol Budapest, CAMPARI, MCONET Hungary, MATIS PARIS
FASHION AWARDS TEAM
Sándor Lea Judit - PR igazgató
Szinte Romulus Loránd - Rendező - Art Director
Mobil: +3630357-2045
Asszisztensek:Halász Zsófi, Debreczeni Ákos, Beck Rita, Köszönet: Milkovics Mátyásnak(NEO),
Werk Akadémia
Pordán Tamás Producer
Strasser András – Producer
Az est Fővédnöke: Sipos Zita mestersminkes
Műsorvezető: Piringer Patrícia / Ruha : Giorgia Fonyódi /Ékszer: Thomas Sabo
LIVE ROXYDJ KARMATRONIC
Rendező: FASHION AWARDS TEAM
Weboldal: www.fashionawards.hu,
Sajtó Kontakt:fotókat és logot szintén e-mailben kérhet:
Szinte Romulus Loránd: 0630 357 20 45, 0670 708 2263
lorand@fashionawards.hu
2010. május 23., vasárnap
Fashion Awards Hungary 2010 - SYMBOL BUDAPEST
Gyere el május 26-án a Symbolba, a díjátadót követő afterpartyra, ahol együtt szórakozhatsz a díjazottakkal és megtekintheted a Szegedi Kata, Konsánszky Dóra és Giorgia Fonyódi által megálmodott egyedülálló Fashion Awards Performance-t. A jó zenékről egész éjjel a Karmatronic gondoskodik.
2010. május 18., kedd
2010. március 31., szerda
2010. március 12., péntek
2010. február 5., péntek
Konsánszky Amszterdamban!
Konsánszky Dórának a nemzetközi divatbemutatók világa már nem ismeretlen, hiszen volt már alkalma bemutatni aktuális kollekcióit Európa nagyvárosaiban.
Idén januárban az amszterdami divathéten vett részt a 2010-2011-es őszi-téli kollekciójával! Nem kis megtiszteltetés ez, hiszen a holland városban rendezett mustra a négy nagy (New York, London, Milánó, Párizs) után az egyik legfontosabb seregszemle. Olyan világmárkák szerepelnek, mint a Replay, a Gas, de maga a holland divattervezés és nagyon erős. A GLAMOUR Women of the Year 2010 legjobb divattervezője kategóriában jelölt Konsánszky Dóra a progresszív divatot bemutató programban vonultatta fel legújabb kollekcióját.
Többek között olyan márkák mellett, mint a nagynevű Belle Sauvage, akikért olyan sztárok rajonganak, mint Juliette Lewis, a The Ting Tings, vagy éppen Lady Gaga. Konsánszyk Dóra új kollekcióját egyébként 'Syntony' névre keresztelte. Igaz, hogy már alig várjuk a tél végét, de Dóra őszi-téli kollekciójának futurisztikus kabátjait elnézve máris reménykedve gondolunk a novemberre!
Dóra természetesen gondolt a GLAMOUR Online olvasóira és gyorsan küldött is néhány képet a bemutatóról!