A következő címkéjű bejegyzések mutatása: divat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: divat. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 8., kedd

Balla Vivienne Dubaiban fotózott a Harper's Bazaar-nak

Balla Vivienne Dubai-ban élő magyar fotós, többek között a Harper's Bazaar-nak is készített már anyagokat. Egy interjúban őt kérdeztük.
Forrás:hg.hu

Balla Vivienne itthon a legtöbb nagy női magazinnak dolgozott, aztán tavaly év végén kapva kapott az ajánlaton, és egy ügynökség kérésére Dubai-ba költözött. Azóta számos sikert ért el, a Harper's Bazaar -nak készített anyagok kapcsán kérdeztük Vivit.

HG.HU: Hogyan jött a felkérés? Az ügynökséged intézte?  

Vivienne: Decemberben költöztem ki Dubai-ba, az érdemi munkát januárban kezdtük el az ügynökségemmel. Onnantól kezdve meetingekre küldtek, különböző kiadókhoz, magazinokhoz. Hetente két-három találkozóm volt különböző divatszerkesztőkkel, főszerkesztőkkel, ahol magamat és a portfóliómat kellett bemutatnom. Nem is tudom miért beszélek erről múlt időben, hisz még a mai napig a fotózások közötti szabad napjaimon is ilyen találkozókat szervezek le magamnak. Többször előfordult, hogy a találkozók utáni nap már a bookerem hívott, hogy felkért a magazin egy editoriálra. Ilyen volt például a LaFemme is. Szóval nagyon máshogy működik itt ez a szakma, mint otthon. Nagyon érdekes, hogy ezzel szemben a Harper’s Bazaar minden korábbi találkozó nélkül, mondhatni látatlanba választott ki az ügynökségem fotósai közül. Ráadásul nagyon izgalmasra sikerült ez a folyamat, mert aznapra, mikor fotózni akarták az editoriált, már foglalva voltam egy másik magazin anyagára. Könyörögtem az ügynökömnek, hogy csináljon valamit, amire ő azt mondta, hogy ne aggódjak, megpróbálja áttetetni a fotózást. Persze tövig rágtam a körmeim, mire kiderült, hogy a Harper’s belement. Rettentő boldog voltam, sírtam örömömben… Ez volt a célom, hogy ezen a piacon megszerezzem a Harper’s Bazaart - ez tényleg egy beteljesült álom. Amitől ez csak még jobb lehetett, hogy utána való héten már hívtak egy következő divatanyagra, így egyszerre két editoriállal tudtam bemutatkozni náluk. Azóta a negyedik anyagomat, pont ma reggel adtam le nekik. 

HG.HU: Egy itthon nagyon profinak számító fotós, mint amilyen te is vagy, mennyire izgul számos magazinfotózással a háta mögött, mikor a Harper's Bazaarnak dolgozik?

Balla Vivienne: Rettentően. Tisztában voltam vele, hogy ez a NAGY lehetőség, amire mindig is vártam, és ha nem tudok élni vele, akkor nem lesz második… Ezen a piacon nagyon igaz, hogy nem hibázhatsz. Láttam már itt fotóst, akinek törölte az ügynökségem a vízumát egy elrontott fotózás után, illetve láttam, hogy miként tilt le egy egész kiadó egy fotóst, stylistot, hogy velük soha többé nem szeretnének dolgozni… Szóval nagy a tét, de szerencsére ezt a stresszt még valahol szeretem is, mert motivál. Mindezek ellenére, amikor a fotózás elkezdődött, a főszerkesztőtől kezdve a divatszerkesztőn át a stylistig mindenki teljes jogú partnerként kezelt, egyik fél sem próbált feleslegesen stresszelni. Mindenki azon dolgozott, hogy a végeredmény a lehető legjobb legyen.

HG.HU: Mi volt a koncepció? Mi volt a megrendelői elvárás?

Balla Vivienne: A fotózás előtt pár nappal csak annyi infót kaptam, hogy virágos hátteret szeretnének - gondoltam, biztos valami virágmintás tapéta lesz. A fotózás előtti napon be kellett ugranom az ügynökségemhez, ahol a stúdiónk is van, és akkor láttam, hogy egy falat építettek virágokból a fotózáshoz. Ez az editoriál egy promóciós anyag egy Qatar-i divattervezőnek. A koncepció kidolgozásában nem vettem részt, (bár ez nem mindig van így) csak mikor a stúdióba érkeztem tudtam meg, hogy hány oldalon és mit is szeretnének látni. Szerencsémre, ennél jobban nem is passzolhatott volna egy moodboard a stílusomhoz, mint ez, amit kaptam. Nagyon szerették, hogy fél nap alatt végeztünk a fotózással, persze tartanom is kellett magam ehhez, mert délutánra beterveztek egy beauty fotózást is ugyanebben a stílusban. Ez egy későbbi számban fog megjelenni.

HG.HU: Mennyire adnak szabad kezet?
Balla Vivienne: Ezen a fotózáson nem kaptam túl nagy szabadságot, ami a koncepciót illeti, de nem is kellett volna, mert mindig is szerettem volna egy pontosan ilyen anyagot készíteni. Azóta amiket fotóztunk, ott nagyobb beleszólást engedtek, például a másik már publikált divatanyagnál az elején nagyon finoman próbáltam beleszólni az enteriőrbe, majd azt kaptam válaszul, hogy nyugodtan rendezheted te, szóval aznap az enteriőrstylisttal közösen rakosgattuk a kiegészítőket a háttérbe.

HG.HU: GONDOLOM A KARRIERED SZEMPONTJÁBÓL KICSIT SEM BÁNTAD MEG A KÖLTÖZÉST, DE VAN, AMI HIÁNYZIK?

Balla Vivienne: Sajnos otthon már nem éreztem magam jól a szakmában. Eljött az a pont, amikor bizonyos munkák kezdtek rutinná válni, ami nem egészséges. Ebbe nem szeretettem volna beleragadni. Ha otthon maradok, biztos vagyok benne, hogy idővel felhagytam volna a fotózással és beülök újra az iskolapadba, filmrendezést tanulni. Ami lehet, hogy szintén egy jó út lehetett volna, de egyben egy hatalmas lemondás is mindenről, amit addig felépítettem. A kérdésre visszatérve persze, sok minden és sok mindenki hiányzik otthonról. Azért itt nagyon más életet élek, mint korábban. Ami sok szempontból jobb, de azért nem csak móka és kacagás az élet itt sem. Nagyon hiányoznak például a jókedvben és bormámorban úszó pesti utcák és nagyon hiányzik a kezemből egy fröccs is!


TOVÁBB A TELJES CIIKKRE:
http://hg.hu/cikkek/design/16617-a-harpers-bazaar-nak-dolgozik-a-magyar-fotos




2012. november 20., kedd

Az ÉV DIVATFODRÁSZA 2012 - Hortobágyi Kászon


A tavalyi tervek megvalósítása után a most már teljes létszámmal futó Close szalon vezetése egyre nagyobb felelősséggel, de emellett egyre nagyobb élvezettel jár.

A fotózások és forgatások mellett egyre több időt kell a szalon igazgatásával és fejlesztésével tölteni, de továbbra sem szeretne felhagyni eredeti szakmájával, így az egyensúly megtartására törekszik.

A Close második évfordulójára kiteljesedett egy olyan vízió amit két éve megálmodott.
Egy olyan modern de emellett  családias hangulatú fodrász szalon ahol tehetséges, ambiciózus fordászok méltó körülmények között dolgoznak és hosszú távra tervezhetnek. Bízik abban, hogy ez sokáig így is fog maradni!

















Palvin Barbara - Az Év Modellje 2012


A még csak 18 éves topmodell, Palvin Barbara, az Icon Model Management felfedezettje már számos hazai és nemzetközi sikert könyvelhet el karrierje során.

Az elmúlt két évben több mint 18 alkalommal szerepelt a Vogue nemzetközi kiadásaiban. Emellett számos alkalommal a Numero, Self Service, Dansk French és Harpers Bazaar oldalain is viszont láthattuk már.
Csak úgy mint tavaly, Barbara idén is a Chanel Whitening kozmetikai kampány, illetve a Calvin Klein Forbidden Euphoria és Cartier de Luna parfümkampányok arca is.
Idén az Armani Exchange 2012-es tavasz-nyári kampánya mellett Barbarával találkozhatunk majd az Armani 2012-es őszi, továbbá a Victoria's Secret-tel közös  2012-es Designer kollekció tavasz-nyári kampányaiban is.
A magyar topmodellek között elsőként, illetve nemzetközi szinten is legfiatalabbként Ő  lett a L'Oreal exlúzív nagykövete, amely csak idén 10 különálló L'Oreal kampányt jelent a fiatal modell számára.
Magyarországi elismerései között Barbara nagyon büksze a 2011-ben elnyert Fashion Awards első helyezettjének járó dijára, csakúgy mint a Glamour által szervezett Women of the Year gála 2011-es és 2012-es legjobb modelljének járó díjaira.

Barbara a modellkedésen kívül szinészi ambíciójinak is eleget tesz, mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint hogy hivatalos résztvevője az idén megrendezésre kerülő Cannes-i filmfesztiválnak.